A termőtalaj a mezőgazdasági termelés még sokáig megkerülhetetlen termelőeszköze. Megfelelő működésének legfontosabb fokmérője a termékenysége. Ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy ez az „eszköz”, ellentétben más termelőeszközzel nem igényel gondoskodást, alkalmanként szervízelést.
PROSODIK, CSEREPESEDIK, TÖMÖRÖDIK, BELVIZESEDIK
Egyre több termelő szembesül azzal, hogy az általuk művelt
területek talaja kedvezőtlen irányba változik. Gyakran tapasztalhatunk olyan
nem kívánt jelenségeket, melyek rontják a talaj művelhetőségét, csökkentik a
termőképességét. A tünetek, melyek a talaj működési zavaraira utalhatnak sajnos
nem mindig egyértelműek. A szerkezeti leromlás, csökkent szárbontás, porosodás,
cserepesedés, tömörödés, vagy a belvízhajlam fokozódása mind olyan tünet, ami
mögött többféle ok is meghúzódhat.
Gyakran előfordul, hogy a probléma okai helyett a tünetek
kezelésére fókuszálunk. Így a nagy anyagi áldozattal megvalósított
beavatkozások hatása is átmeneti lehet. Ilyenkor többen jutnak arra az
álláspontra, hogy „ez a talaj ilyen, ezzel nem lehet semmit kezdeni”. Azonban
ezt csak akkor jelenthetjük ki, ha már feltártuk az okokat és beigazolódott,
hogy nem lehet gazdaságosan orvosolni azt. A talajhibák okai sokszor
laborvizsgálat nélkül nem is azonosíthatóak egyértelműen. Így a talajjavítás
első lépése a bővített talajvizsgálat.
TALAJHIBÁK OKAI
A talajleromlás tüneteinek okai sokfélék lehetnek. Az egyik leggyakoribb a termőréteg mészhiánya. A talaj mészhiánya meggyengíti a talaj szerkezeti stabilitását, csökkenti a mineralizációs aktivitást, súlyos esetben elsavanyodást von maga után. Ilyenkor a talaj hajlamossá válik a tömörödésre, belvizesedésre és cserepesedésre, romlik tápanyagszolgáltató képessége, csökken a talajélet diverzitása és aktivitása, egyszóval gyengül a termékenysége.
Sok terület érintett a termőréteg sókoncentrációjának
megnövekedésével súlyos esetben a talaj elszikesedésével. Ezt a problémát a
talajvizsgálatban az összes só értéke, illetve a nátrium magas szintje mutatja.
A magas sókoncentráció és a szikesedés jelentősen rontja a művelhetőséget és
termőképességet. Ilyenkor a talaj levegőtlenné válik, a növény vízfelvétele
megnehezül, korábban és erősebben jelentkeznek az aszálytünetek. A magas
nátrium koncentráció a felsoroltakon túl toxikus a kultúrnövényre, amit az
anyagcsere fokozásával lehet enyhíteni.
A TALAJ „SZERVÍZELÉSÉT” BIZZA SZAKÉRTŐKRE
Ahogy az látható, a talajjavítás sikeréhez egy átgondolt,
megalapozott, az okokat pontosan feltáró szakmai munka vezethet. Az Alba
Milagro Hungary Kft égisze alatt megtalálja a szükséges szaktudást és
termékkínálatot ahhoz, hogy a legfontosabb termelőeszközének, a termőtalajának
az állapota ne legyen az eredményes gazdálkodás korlátja. Mi együttműködve a
termelővel, a helyi adottságokat és lehetőségeket figyelembe véve tárjuk fel az
okokat és dolgozzuk ki az optimális megoldást. A GranuCa talajaktiváló
termékcsaládunk tagjai korszerű, hatékony beavatkozásra adnak lehetőséget a
termelési gyakorlatban. Keresse Alba Milagro szaktanácsadóját, találjuk meg
közösen az Ön számára optimális megoldást.
Jól sikerült talajjavítás után a talaj szerkezet javul, mely szemmel is látható.
Talajjavítás nélkül Talajjavítással
Katalógus itt elérhető!
Keresse Alba Milagro szaktanácsadóját. Elérhetőségek itt.